egykéthá.

Arcok, puszta tekintetek, melyekből az ember olvasni tud. Mindenki olyannak látja őket, amilyennek látni akarja. Hazugság ül az arcokon: a homlokon ráncok jelennek meg, a szemöldök értetlenül összehúzódik. Elbizonytalanodunk, látszólagosan. Az ember zsigerből hazudik. Egyetlen szóból képes hazugságot kreálni. Annyi ember keveri a dolgokat, a színtévesztők a kéket és a lilát, néhány ember a bal és jobb kezét, miért ne lenne összekeverhető az igen és a nem is?

Alice is hazudott. Az utóbbi hét évben talán csak a „pisilnem kell” és a „hát beszarok” –féle megszólalásaira lehetett ráfogni, hogy őszinte.

Újabb ködös őszi reggelre ébredt. Az ablakokon át nem látott egyebet, mint a körös - körül leülepedő végtelen nyomasztó vakságot. A valóságot. Vak volt, annyira vak , hogy nem fedezte fel az őt körbevevő csodát, miközben az tárt karokkal várta. Érezte, hogy erre a gondolatra szeme, akár a kinti táj ködfátyolos lett. Gyorsan elkapta a tekintetét az ablakról, és kívülről, mint egy kigúvasztott szemű mozi-néző nézte a kezét, ahogy a reggeli rituáléhoz illőn odanyúl a konyhaszekrényhez. A fridzsiderben poros borospoharak, megfakult lábasok és a festés néhai nyomával rendelkező tányérok álltak. Kivett egyet a borospoharak közül, és odafordult hűtőhöz. Kinyitva nem sokat láthatott benne, hisz a villany nem égett. Rég kikapcsolták nála az áramot. Ugyan, hisz mi a francból fizetné a bérlakást, a tüdőrákjából?! Nem volt benne biztos, hogy nincs neki... Kivett egy már felbontott olcsó bort, és színültig töltötte a poharát. Érezte a szokásos gombócot a torkában, úgyhogy elővett 6 szemet azokból a kis bogyókból és pirulákból, amikről fogalma sem volt mire jók. Nem is érdekelte. Azzal a piros Viceroyt markába zárva egy doboz gyufával leült a tévé elé. Bekapcsolni nem akarta, de hosszasan bámulni kezdte. Egy, kettő, három korty... egy, kettő, három gyógyszer. Szédülni kezdett, körülnézve a szobában meglátott egy képet. Egy szőke hajú, zöld szemű lány mosolygott rá, aki fekete színű pónilovat ölelgetett. Majdnem 2 éve, hogy utoljára látta azt a szempárt. Akkor heves szócsata zajlott le köztük. A lánynak elege lett, hogy anyja munkamániás, megrögzött maximalista. Rá mindig a dada vigyázott. Megszámlálni sem lehet, hány gyerekvigyázót hozott ki végérvényesen a sodrából. Neki anya kellett, akinek elmondhatja, hogy a lányok kiközösítik az oviban, hogy a fiú, akibe szerelmes porig alázta, és hogy szeretné ha végre valaki megértené. Alice erre csak akkor jött rá, mikor a fejéhez vágták. Akkor már késő volt.

A hamut mindig elfelejtette lepöckölni vagy inkább nem is foglalkozott vele. Megszokta, hogy jelen helyzetében már ezt az apró dolgot sem tudja irányítani. Egy slukk, mélyen beszívva, ami felébreszti az emlékeket. Két slukk és a gondolat átjárja a fejet, kellemetlenül zakatol, egyre jobban kalimpál amíg... három slukk. A füst kijön, ahogy minden más is ami vele együtt benn volt. Hetedik éve üríti az elméjét. Hetedik éve háromslukkozik az emlékeivel.

            Tekintete a kisasztalon lévő zsebnaptárra kúszott. Egy piros szájú, ronda, sárga fogú bohóc vigyorgott őszintétlenül a képről. Pont ilyen bohócot akart a lánya ötödik szülinapjára. Nem tudott elmenni, de az egészet ő szervezte. A kert lufik és színes terítékek áradatában úszott, az egész óvoda házhoz rendelve. Alice elfelejtette, hogy lánya mennyire fél a festett arc és a piros orr látványától. Élete első és utolsó cirkuszi élménye kapcsán a fényképezkedős bohóc leejtette őt. Édesanyja hatodik szülinapjára mégis elhívott egy ilyen csúf szörnyeteget, akár a csoporttársait, akik nem viselkedtek különben vele, mint hajdan a cirkuszi bohóc.

Június 3. Ez volt az egyetlen fontos dátum az életében. Ekkor született a kislánya, és ekkor született ő maga is. De elfelejtett élni. Elnyomta a csikket a nappali padlóján, és felemelkedve újabb szédülés fogta el. Szeme visszacsúszott a naptárra. Június 2. Holnap! Holnap van a születésnapja, a drága lánya születésnapja. Utolsó lehetőségét látta arra, hogy rendbe hozza az életét. Holnap! Holnap első dolga lesz hogy felhívja.

Ébren forgolódott sokáig. Bevett még jó néhány gyógyszert. Álomba szenderült. Álmában a másnapi eseményekről fantáziált. A lány és ő egymás karjaiban, majd kezében egy torta, 23 gyertyával: Fújd el, kicsim, kívánj valamit! Egy, kettő, három!

A kép elhomályosult és ő többé nem ébredt fel.