"Fekszem a fűben a szökőkút mellett. Körülöttem kisgyerekek viháncolva játszadoznak, el-elszórva kápésok ülnek egy-egy fa alatt. Cigarettafüst lebeg a fejük felett. Nem látok ismerőst sehol. A tudat, hogy egymagam vagyok ebben a pillanatban összetartja a lelkem minden darabját. Szívemben sem harag, sem féltékenység, mindannak ellenére, hogy lehetne. Most csak élvezem, hogy vagyok. Hagyom, hogy az új évszak beköszönte átjára az egész testem. Fülemben hallom a néhány utcányira zúgó koncert távoli zsongását, hallom a víz puha csobogását. Lábaimat megérinti a nap sugara. Negyed hat van. Lassan hazaindulok, de amíg lehet élvezem, ahogy a lágy szellő vízcseppeket zúdít az arcomra, hogy a fűszálak csiklandozzák a hasamat, és hogy szerte a környezetemben elkezdődött a pezsgés, feléledt az az élet, melynek pontosan ilyenkor kell. Minden ember érzi a szabadságot, mindenki örül mert végre beköszöntött. És én is boldog vagyok. Végre itt a nyár."
Szemben ülsz velem.
Valószínűleg fogalmad sincs mit jelentesz nekem.
Nekem ez a végzetem.
Én némán szeretlek örökké
Akár feljön a nap, akkor is ha beköszönt az éj
De a titok számomra is rejtély.
Szeretlek halkan suttogást sejtető szavakkal
Vágtat a szívem mint puszta vadlovakkal
Ellenséges hadakkal
Mi a baj a világgal? Mi a baj velem?
Boldogságom nélküled sehogyan sem lelem
és mint a csend, ha beköszönt az est
én is úgy akarlak most, s felejtelek el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése