2010. október 18., hétfő

mikor kicsordul a poharad



i l l a t, mellyel akárhányszor belépsz egy helyre csordultig telemegy az orrod, és mikor távozol, ahogy az illat is, hiányérzeted támad.

k é p, melyre akárhányszor ránézel mosolyogni támad kedved és ugyanez a kép, melyet, ha megpillantasz csordultig telik a szemed könnyel.

h a n g, amit belül ha hallasz vidáman dúdolod, s ha énekled lelked csordultig van élettel.

í z, mely egy románcra emlékeztet, a mindennapi csókra, a dohányra mellyel  csordultig töltöd a cigarettád.








f r i s s, mint az őszi hajnal levegőjéből szippantott tömeg, mely megtisztítja fejed csordultig gondolatokkal telt tartományát.

l á t h a t a t l a n, mint a kép amit magadról alkotsz megkérdőjelezve mások biztos tudatát abban a reményedben, hogy talán nekik van igazuk, mikor csordultig vagy fájdalommal.

h a l k, mint azok a dallamok, melyek reggel motoszkálnak a fejedben, és csordultig töltenek ötletekkel egy kis pluszt adva a mindennapjaid unalmas rengetegéhez.

é d e s, mint a csokoládé, mikor a szád csordultig megtömöd vele, remélve, hogy feledteti az emlékeidet és kárpótol a hiányokért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése